2015. május 2., szombat

4. fejezet

Sziasztok Kedveseim!

Elérkezett a több okból is várva várt hétvége és végre posztolhatom a Don't speak újabb fejezetét, amihez annyit fűznék hozzá, hogy az eredeti változatban sokkal hosszabb, de a blogra két részben teszem fel, tehát ötödik fejezetként olvasható, ami eredetileg ennek a résznek a folytatása, így történhet az, hogy nem ez az ominózus rész, ahol a két hánytatott sorsú főszereplőnk találkozik, de vészesen közelgünk ehhez a várt pillanathoz is! Annyit még mindenképp hozzátennék, hogy a második fejezet egy azon napon történt, mint a harmadik!

Jó olvasást!

Dedicated to, Adriana ♥!


4. fejezet - A sors keze


Harley Dawson


Mirror
  Koromfekete, simogató éjszaka hömpölyög az utcákon, csillagtengert ringat felettem az égbolt. Rendőrautók jelzőfényei homályosítják el a tájat, sötétbe burkolózott alakok keringenek a város szélén üzemeltetett éjszakai bár tekintélyes helyen elterülő parkolójában. A fák takarásában zseblámpák fényei köröznek az egykori, turisták által közkedvelt táborozóhely fennmaradt maradványai között. Egy FBI tulajdonában álló, ultramodern szerkezetekkel telezsúfolt BMW márkájú terepjáró farának dőlve terpesztek, a kezemben szorongatott okos telefon élettelen képernyőjéről csupán sápadt arcom, beesett szemeim tekintenek vissza rám. Összezilált, verejtéktől egymáshoz tapadt tincseimet nyáresti szellő borzolja. Egy katonai bakancs vastag talpa cuppog a tegnapi esőzésektől nedves betonon, az árulkodó hang egyre közelebbről visszhangzik. Még inkább összehúzom magam a monstrum járgány takarásában, és automatikusan az oldalamnál lapuló Magnumhoz kapok.
  A markolat szorítása biztonságérzetet nyújt a törvény emberei által alkotott ördögi körben. A kezemben szorongatott telefon türelmetlen rezgésére azonnal felkapom a fejem és megnyitom az üzenetet.
  „A kocsi biztonsági rendszere feltörve. Bent találkozunk, ha túléled.”
  Porter ismét megcsillogtatta hackereket megszégyenítő profizmusát. Az immár lebukás veszélyével nem fenyegető járgány zárjainak alig hallható kattanása zene minden apró neszre kihegyezett füleimnek.
  A szűnni nem akaró cuppogást megelégelve előrántom a Magnumot, a csövére tekerem az életeket - leginkább a sajátomat, mentő hangtompítót, majd vámpírokat megszégyenítő gyorsasággal rántom le magamhoz a körülöttem sertepertélő, minden bizonnyal gyanútlan kommandóst. Még megilletődni sincs ideje, azon nyomban a túlvilágba postázom a koponyáját szétroncsoló lövedékkel együtt.
  A vezetőülés felőli ajtóhoz araszolok és beslisszolok a kormány mögé. A fülsértő riasztó hiányának hála megkönnyebbülten lélegzem fel. Az ujjaim önálló életre kelnek a műszerfali monitoron, így néhány másodperc elteltével Alana meggyilkolásának halottkém által írt jegyzőkönyvét vetíti elém a gép.
  Alana Shark huszonhetedik életévét betöltött, Mexikóban született amerikai állampolgár hullamerevsége beálltának pontos időpontja 2014. július negyedik napja, hajnali öt óra, nyolcadik percének harmincegyedik másodperce. A halálát egy éles végű tárgy által a koponyája jobb oldalára mért végzetes ütés okozta. Vélhetően egy fejsze vagy egy szamuráj kard az elkövető által használt fegyver. Ezt a feltételezést a boncoláskor talált három golyó a testben teljes mértékben megcáfolta. Két egyedi tervezésű, vélhetően orosz gyártmányú lövedék összeroncsolta a medence – és arccsontját, egy másik mélyen a szemüregébe fészkelte magát. Az elvégzett vizsgálatok azt igazolják, hogy a fejsérülését már a halála után okozták. Mindezek mellett az alany testének különböző szegletét ellenállást tanúsító horzsolások, véraláfutások és egyéb sérülések tarkítják. A halott combjaira rászáradt tesztoszteront tartalmazó…
  A monitorba küldök egy golyót.
  - A büdös kurva életbe! Bárki is tette ezt veled meg fogom találni. Bosszút állok érted… - dünnyögöm hátradöntött fejjel. A térdemmel alulról a műszerfalba öklelek, az erőszakos behatásnak köszönhetően pedig megadóan lenyílik a kesztyűtartó.
  A kabátom belső zsebébe dugom a benne lelt fegyvert, majd a visszapillantóba sandítok. Míg én a jegyzőkönyv sorait böngésztem, az autó halott tulajdonosán, illetve a szellőben lágyan lengedező, a bámészkodókat távol tartó, neon sárga, rendőrségi szalagkorláton kívül egy lélek sem lézeng a gyilkossági helyszínen. Minden lehetséges bizonyítékot megszereztek, a helyszínelők pedig már boldogan nyugtázták a napot azzal a tudattal, hogy az elkövető ujjlenyomatai ott lapulnak a bizonyítékok felirattal ellátott mappában, és a nemzetközi körözésnek hála, néhány hosszúra nyúlt bírósági tárgyalást követően, rácsok mögé is kerül a gyilkos.
  Az apád ügyész volt, Harley. Kijátszhatod őket. Nem tehetnek olyan lépést, amit te ne látnál előre – súgja egy belső hang. Az eszemé.
  Csakhogy bibi van a gépezetben: nem te követted el a gyilkosságot – jelentkezik a lelkiismeretem.
  Szeretted, kit áltatsz? Bosszút kell állnod érte – a szívem is beáll a sorba.
  De ha nem én, akkor mégis ki tette? Az ellenségeim mind halottak, valaki mégis a vesztemet akarja. Minél hamarabb választ szeretnék kapni a kérdéseimre, ha ehhez vadállattá kell válnom, akkor én leszek a legveszélyesebb az összes közül. Senki, és semmi nem állhat az utamba.
  Egy cigarettát halászok elő a kesztyűtartóból, Benson & Hedges márkájú, hamisíthatatlan brit dohány. A szivargyújtó segítségével életre keltem az ujjaim közt veszteglő szálat és a fogaim közé harapom.
  - Ha nem lenne benne a rendőrségi nyilvántartásban a kocsi, tuti ellopnám – dünnyögöm magamnak a számban lévő száltól alig érthetően.
  Hamu szóródik a farmeremre. Káromkodással nyugtázom kétbalkezességem.

  Tíz percembe kerül, míg összeszedem magam és az aprócska ablakon keresztülpréselve a testem, a lebuj raktárába jutok. Ott, egy ládarakás tetején láb lógázva Christian vár, előtte elterülve kisebb-nagyobb méreteket öltött vértócsákban kommandósok holttestei hevernek, mindegyikükkel egytől egyig a mellkasán tátongó mély késszúrás végzett. Barátom egy laptopot bűvöl, ujjai szinte alig érintik a billentyűket, miközben veszettül gépel.
  A testeket és az elcsúszás veszélyével fenyegető vért kikerülve, mellé lépek.
  - Haver, nagyobb gáz van, mint gondoltam. A jegyzőkönyvet ismét frissítették, ugyanis gyalázás történt a kórház hullaházában. Ma, a kora esti órákban valaki egy láncfűrésszel kettészelte Alana élettelen testét és a bal oldalát „zsebre tette”, a másik része nem kellett neki. Ehhez kapcsolódva eszembe jutott az egyik ma megjelent cikk szalagcíme: „Egy amerikai jazz énekesnő kettészelt „szellemhullát” talált a házában.” A cikkben több oldalon keresztül azt fejtegették, miszerint a nő azt állította a rendőrségnek, hogy egy női hulla bal felét találta a liftjében, ám mire a zsernyákok kiértek a helyszínre, csupán egy feldúlt lakást leltek. Nemhogy holttest nem volt a páternoszterbe, de olyan makulátlanul csillogott, mint még újkorában sem, majd’ hatvan évvel ezelőtt. Most két lehetőség van: vagy a csaj zizzent meg, vagy őt is bele akarják lökni a pöcegödörbe, amiben te már olyan vidáman lubickolsz.
  Kikapom Porter kezéből a laptopot és eszelősen cikázó szemgolyókkal átfutom a sorokat. Összeszorított fogaim között szívom be a levegőt, majd az orromon át engedem szabadjára.
  - Vagy a lelkiismerete játszik vele. Mert valójában ő a tettes.
  A tulajdonosa visszaveszi a gépet és felvont szemöldökkel méregetni kezd.
  - Szörnyen festesz és baromságokat beszélsz. Egy ötven kilós nő nem képes ilyesmire. Ez erős kezekre utal. Egy vadállatra. Akinek nagyon a bögyében vagy, de nem csak te, hanem a bula is – pár pillanatig hatásszünetet tart. – Vagy csak rosszkor volt rossz helyen.
  Az adrenalintól remegő kezekkel a hajamba túrok, ezzel a mozdulattal pedig meglököm a mögöttem tornyosuló ládarakást és egy sárga cetli hullik a cipőm orrára. Lehajolok érte, ezt követően a laptop fényében felolvasom a macskakaparással ráfirkált mondatot.
  „Hiszel a szellemekben?”
  - Miért érdekli, hogy hiszel-e a szerelemben?! – ráncolja a homlokát Christian.
  Felsóhajtok, és az ölébe ejtem a papírdarabot.
  - Hazamegyek. Ne hívj – közlöm kávészemropogtató-mély, elgyötört hangon.
  A lakáshoz vezető úton csupán a rutinomnak köszönhető, hogy nem szenvedtem halálos kimenetelű balesetet és egy darabban szállhatok ki az autóból a városszéli lakótelep elhagyatottnak tetsző parkolójában, nem pedig lángszóróval vágnak ki a cipős doboz méretűvé roncsolódott Maseratimból. Alana egy két szobás apró lakást bérelt a negyediken egy alkoholista ex-kamionsofőrtől, aki alkalomadtán a lakbér helyett beérte egy kiadós keféléssel. Mivel a lánynak egyébként is ez a foglalkozása, egy plusz kuncsaft ide, vagy oda, igazán nem számított. Nekem többször elsírta a bánatát, miszerint mennyire nem ilyen karrierről álmodott, mikor az amerikai álomtól részegen átlépte Las Vegas határát. Modell szeretett volna lenni, egy igazi díva, mint anno Marilyn Monroe, vagy napjainkban Gisele Bündchen.

  Belebújok az anyósülésen hagyott bőrkabátomba. Kirúgom magam alól a kocsit, öles lépteimmel felverem a kapu aljában alvó korcsokat, akik éppen csak felkapják a fejüket az érkezésemre, egyéb jelentőséget nem tulajdonítanak ittlétemnek. A hívogatóan szétnyíló liftet mellőzve, kettesével veszem a lépcsőfokokat a
Sail
negyedik emelet felé.
  A célegyenesben elbukni a legnehezebb, most már értem miért tépi a haját az a futó, aki a célszalag előtt néhány lépéssel esik orra, a tulajdon cipőfűzőjében.
  A felém tornyosuló Góliát az én kibogozott cipőfűzöm.
  - Hova-hova? – a hangja nem vörösborkarcos, hanem egyenesen üvegrepesztő, mintha most nyelte volna le a Terminátort és Batmant egyszerre.
  Zavartan megvakarom a tarkóm.
  - Hétvége van. A kurvám már vár – közlöm illuminált állapotot színlelve.
  A tar fejű óriás tanácstalanul méreget, látszólag nem tudja eldönteni fenyegeti-e veszély a jelenlétemben.
  - A kurvád? Alana Shark? – a nevetésétől a hideg ráz. -  Kétlem – átmenet nélkül komorul el a hangja, a következő tizedmásodpercben pedig már a lépcső korlátján átlendülve térek ki a Berettából felém repülő golyózápor elől.
  Elkövettem azt a hibát, hogy alábecsültem az ellenfelem: a közel száznegyven kilót nyomó izomkolosszus hajlékonyabb, mint gondoltam. Utánam lendül a korláton és a falnak öklel. Reflexszerűen a pisztolyom után nyúlok, de annak hűlt helyét találom.
  Ekkor a férfi állon vág vaskos öklével, én pedig hátratántorodom.
  - Hol a fairplay? Fel sem készültem! – sóhajtom a kabátom ujját felgyűrve. A colos ismét nekifeszül, eltorzult arccal indul felém, én azonban felkapaszkodom a fal két oldalán húzódó csövekre, hogy izmos lábaimat a nyaka köré fonjam. Egy gyakorlott mozdulattal roppantom ki a nyakát. A háta mögött a földre ugrom és egy kifogástalanul kivitelezett rúgással kitaszítom a csukott folyosóablakon.
  Nem várom meg, míg a lakók vasvillát ragadnak, elsöprök a helyszínről.

Evelyn Carter


  A süvítő szélvihar láncát letépő vadként vágtat az utakon és mindent elsöpör, ami az útjába kerül. Újságpapírokat, cserepeket, palackokat sodor magával, fák lombjait tépázza, verandákat rombol szét. A feltámadó szelet hamarosan szemerkélő eső, majd messzi mennydörgések követik.  A folyosó végében lévő ablakon keresztül szemlélem a néptelen utcát, arcomon árnyékok játszanak, a kezemben szorongatott forró, automatás kávé gőze csiklandozza érzékeny bőröm.
  A hátam mögött fotocellás ajtó nyílik, tűsarkú cipő monoton kopogását visszhangozzák a kopár falak. A falra akasztott római számlapos óra kattogása, az ablakon kopogó esőcseppek, a messziről dübörgő mennydörgés, a fel-felcsendülő telefoncsörgések az idegeim húrjain táncolnak.
  Tikk-Takk. Brrr-Brr. Csrr-Csrr.
  Ingerülten ejtem az üres műanyagpoharat a szemetesbe és szinte tikkelő szemekkel fordulok meg a nevem hallatán. Az fölém magasodó sármos, egyenruhát viselő férfi biztatónak szánt mosoly kíséretében tessékel a bőrajtóval elválasztott irodába. Megnyugtató, meleg színek fogadnak, a barna és a bézs kellemes árnyalatai uralják az enteriőrt. Finom orchidea és őrölt kávémag illatok lengik körül a szobát.
  - Örvendek a találkozásnak, Ms. Carter – mosolyog rám az íróasztal mögött terpeszkedő ápolt bajszú, éltes férfi.
  Zavaromban fejbiccentéssel köszönöm meg a felkínált helyet és leereszkedem a bőrpárnával kényelmesebbé varázsolt székre.
  - Jó reggelt, uram. Remélem nem bánja, ha én jobban örülnék a találkozásnak kevésbé hivatalos körülmények között.
  - Mondjuk egy koncertjén – vág közbe a kezeit összekulcsolva a mellkasa előtt.
  A fülem mögé igazítom kósza tincseim.
  - Ha jól értesültem a kihallgatást egy kevésbé otthonos szobában tartják – igyekszem minél hamarabb a lényegre térni és elkerülni, hogy elnyúljon ez a számomra kínos beszélgetés a rendőrkapitánnyal.
   Kurtán bólint. A szájához emeli a feltehetően ásványvizet tartalmazó poharat, de végül mégsem kortyol bele, hanem visszahelyezi maga elé az asztalra, ügyelve nehogy valamelyik fontos papírra csöppenjen a csordultig töltött pohár tartalmából.
  - Azért hívtam, mert Dr. Alberta Thompson ügyvédnő tegnap reggel nászútra indult újdonsült férjével a Kajmán-szigetekre. Ez annyit jelent, hogy a bírósági körzete egy ideiglenes ügyvédet nevezett ki maga mellé. Nem kell aggódnia, az ügye nem minden esetben kerül bíróság elé, de a saját érdekében jobb, ha egy szakember is maga mellett áll ezen a göröngyös úton.
  Igyekszem mérlegelni az elhangzottakat, gyorsan kihámozom a mondandó lényegét és fáradt sóhaj hagyja el a szám.
  - Mikor beszélhetnék az új ügyvédemmel? – tudakolom ideges mosolyt erőltetve festetlen ajkaimra.
  Mr. Griffin felemelkedik a székéből.
  - Már várja önt, hölgyem. A folyosó végén lévő irodában most is éppen az aktáját böngészi. A lehető legjobb kezekre bízom kiskegyed, ne aggódjon! – a vállamra ejti a kezét, az arcán vibráló mosolyról szarkalábak húzódnak a szemei sarkában.
  Valahogy cseppet sem nyugtat meg, ha egy rendőr ennyire közvetlenül viselkedik velem, jobb szeretem, ha felkészítenek a legrosszabbra, hogy ne érjenek meglepetésként az esetleges következmények.
  A tekintélyes folyosó utolsó ajtaja előtt megtorpanok. Mikor a roló rései közt bepillantva felém fordul a szőke konty tulajdonosa, legott a maradék életkedvem is elszáll.
  Felidézem a kapitány utolsó szavait: a lehető legjobb kezek. Nyilván a fojtogatásra értette.
   Csúnya halálod lesz, Evelyn, csak győzd kivárni – sugallja az elmém, miközben illedelmesen bekopogok az üvegajtón és a bebocsájtó szavak elhangzását megvárva, belépek a sterilen berendezett irodába.
  Jenna Morgenster kifogástalan kosztümben, szoros kontyba fogott hajjal, kezében egy csésze kávéval és néhány papírral ül az íróasztala szélén. Mahagóni vörösre rúzsozott ajkain mosolyféle, leginkább fintor játszik, jeges kék szempárja hidegséget sugall felém. Ha a kapitány irodája jelképezte a melegséget, akkor most a Sarkvidékre léptem és határozottan nem viselem jól a hőingadozást.
Change Your Life
  - Hogy vagy, kedvesem? – pillant rám. Fürkésző tekintettel mustrálja öltözékem: sötétkék blúzomon és fekete szövetnadrágba bújtatott lábaimon nem időzik túl sokáig, sokkal inkább meleg rézvörös loknijaimon állapodik meg. Szemében kétkedést vélek felfedezni, ám a következő pillanatba már melegség önti el az arcát és felegyenesedik. – Remélem nem bánod, ha tegezlek.
  Mi ez az egész színjáték? Nem hiszem el, hogy nem tudja, ki vagyok! Nem lehet, hogy ezt csupán a véletlen rendezte így. Nem hiszek a sorsnak való alárendeltségbe. Mindent mozgat valaki. Ezt a játékot az előttem álló nő.
  - Idegesen – válaszolok az imént leginkább udvariasságból feltett kérdésére. – Nem, csak nyugodtan – feszélyezetten keresem a megfelelő pozíciót.
  Az asztal lapjára, az aktáim mellé fekteti a tenyerét.
  - Ne aggódj, drágám. Tegnap lelepleződött a darabolós gyilkos kiléte. Megtalálták az ujjlenyomatait. Sokan kételkednek a szavahihetőségedben, de a legtöbben elhiszik, hogy te találtad meg a hulla másik felét, amit a hullaházból loptak el. A kérdés inkább az, hogy miért pont te? És mégis hova tűnt mindaz, amit a telefonba a kollégáimnak meséltél? Ezek azok a tények, amik után kell járnunk. És örömmel tölt el, édesem, hogy a te lettél a pártfogoltam!
  Émelygek, minden elhomályosul előttem, úgy érzem, kicsúszik a lábaim alól a talaj.
  - Jól vagy, Evelyn? – a kérdés töredéke még eljut a tudatomig, aztán elszakad a filmszalag és elnyel a hívogató sötétség. 

6 megjegyzés:

  1. Drága Skyler!

    Most sem okoztál csalódást, a fogalmazásod ismét változatos, élvezhető, tökéletesen látom magam előtt az általad lefestett képeket.
    Sokszor meglepődtem Harley magas szintű hidegvérűségén, ahogyan szemrebbenés nélkül mészárolgat, de gondolom, hogy ennek az oka is kiderül később. ;) Evelyn nagyon árnyalt karakter, egyszerre tűnik magabiztosnak és bizonytalannak, és ez igazán érdekessé teszi a személyét. Valahogyan sejtettem Jenna felbukkanását, de még így is a fejemhez kaptam: "Na ebből vajon mi fog kisülni?" - felkiáltással.
    Csak így tovább!

    Ölel,
    Lilia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Lilia!

      Köszönöm a kedves szavaidat, jó érzéssel tölt el a soraidat elolvasni! Nagyon inspiráló hatással vannak rám! :)

      Harley egy igen összetett karakter, rengeteg oldalát mutatja még meg a fejezetek során, és a ködös múltja is egyre inkább ki fog tisztulni, sőt egy egész részt szentelek kalandos életének legfontosabb állomásai számára!
      Evelyn pedig minden részben egyre inkább megnyílik majd, a Harleyval való találkozást követően pedig ennél is nagyobb jelentőséget kap a történetben. S valóban jól látod: egy magabiztos karakter, akit azonban gyorsan ki lehet billenteni az egyensúlyából!

      Örömemre szolgál, hogy élvezted a fejezetet!

      Puszil,
      Skyler

      Törlés
  2. Drága egyetlen Skyom!

    Mint láthatod, elolvastam a friss részt, és meg kell, hogy mondjam, fenomenális lett! Mindig is oda meg vissza voltam a fogalmazásodért, de ez a rész most méltán foglalta el a "kedvenc részem" posztot a Don't speak esetében.
    Egyszerűen oda vagyok Harley karakteréért! Komolyan! Szerintem még nem is találkoztam olyan erős jellemmel ebben a blogger világban, mint a Harleyé. Szinte ott lapultam mellette, amikor lelőtte a szerencsétlen kommandóst és betört a rendőrség autójába. Eszméletlenül jól fogalmaztad meg. ;)
    Egyébként az a rész is nagyon jól sikeredett, ahogy leírtad Eve és Jenna találkozását. Én nekem is felgyorsult a szívverésem, ahogy ők ketten először szembetalálkoztak egymással. Már alig várom, hogy a két hölgyemény nyíltan egymás ellen szegüljön. :D Magasak ám az igényeim ezzel kapcsolatban, de tudom, hogy minden várhatót felülmúlsz majd az írásoddal. :)

    Már most alig várom a folytatást, és hálám örökké üldöz, amiért egyáltalán egy lapon említetted a nevemet ezzel a fantasztikus történettel. :) Köszönöm Drágám! :*
    Egy hét múlva találkozunk! ;)

    Milliószor csókollak,
    Adriana

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Édes Adrianám! ♥

      Ismét jobb kedvre derített a kommented, tényleg feldobtad az unalmas szombatomat, hiszen kénytelen voltam esőnapot tartani, mire pedig kitisztult az idő elment az utolsó buszom is. (Persze most nem kezdek el ilyesmin nyafogni neked.. :D)
      Megmondom őszintén nem sokkal előrébb tartok az írással, csak most kezdtem írni a hatodik fejezetet és mindig szépítek rajta, kijavítgatom a hibáimat stb. Az eddigi részek közül nekem is ez volt a kedvencem és Harley karaktere annyira a szívemhez nőtt, hogy rengeteg fáradozásomba került, mire Evelynt is sikerült majdnem annyira közel éreznem magamhoz. Most pár sort idéznék a kedvenc írónőmtől:
      "... említette, hogy mindaz, amit leír, megtörténik vele; regénybéli figurái a lelkében kelnek ki, belőle táplálkoznak, használják agyát, szerveit - és viszont. Egymásnak adják életerejüket, gondolataikat, szenvedélyüket. Azonosulnak és felcserélődnek vele (...)"
      Valahogy én is hasonlóképpen érzek a karakterével annak ellenére, hogy az ellenkező nemet képviseli! :)

      Jenna és Eve kapcsolatát imádni fogod! Méghozzá azért, mert Jenna egyre több meglepetést tartogat és Harley mellett az ő karakterének kidolgozására fektettem a legtöbb hangsúlyt!

      Ha élhetek ilyen szavakkal te vagy az ihletadóm, ezért nekem kellene hálásnak lennem, hogy minden hétvégén itt vagy nekem!

      Köszönöm mindent!

      Puszil,
      Skyler

      Törlés
  3. Szia, megint én! :)
    Már el is olvastam az összes fejezetet, nem bírtam ki, és őszintén mondhatom, hogy imádom minden sorát! :) Úgy gondolom, hogy nyomtatásra érett alkotás, teljes szívből gratulálok! Fel is iratkoztam :$ Holnap neki is állok a díj kitöltésének ;) Várom a folytatást! :)
    Puszi: Anett

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Anett!

      Hű, szóhoz sem jutok! Nagyon szépen köszönöm a kedves szavaid, tényleg eszméletlenül jól esik ilyeneket olvasni és nem utolsó sorban nagyon örülök annak, hogy elnyerte az írás a tetszésed!

      Ölel,
      Skyler

      Törlés