2015. október 25., vasárnap

50 feliratkozós köszönetnyilvánítás

Kedves Látogatóim és Visszatérő Olvasóim! 

  Általában minden egyes alkalommal, mikor ennyit kell várni egy-egy rész publikálására egy hosszabb-rövidebb magyarázkodást írok Nektek, azonban most nem teszem, hiszen bármennyire is szerettem volna fejezetet írni, erre nem adatott lehetőségem szabadidő híján. A hétköznapjaim szörnyen be vannak táblázva, hétvégén pedig olyannyira fáradt vagyok, hogy nem tudok klaviatúrát ragadni, ezért sajnálattal közlöm, hogy a fejezetek havonta érkeznek, a soron következő a következő hét folyamán! Ez természetesen nem a legjobb hír az olvasóim számára, de aki nem rég kezdett bele a történet olvasásában, az ráérősen behozhatja a lemaradást! :) 
  Valójában ezt a bejegyzést a köszönetnyilvánításnak szentelném, hiszen hatalmas számadatok jelzik azt, hogy mennyien követitek nyomon a munkálkodásomat, ez pedig igazán fel tudja dobni a kedvem. A majd' 20 ezer látogató, az egyes fejezetekre való több, mint 100 vagy 200 kattintás, az eddig beérkezett 110 komment (a sajátommal együtt természetesen) és ami a legfontosabb, vagyis ami miatt ez a bejegyzés megszületett az 51 feliratkozó! Ez számomra hatalmas szám, nem győzök elégszer köszönetet mondani nektek a támogatásotokért, mindenért! Sajnálom, hogy nem vagyok képes teljesíteni a célt, amit kitűztem magam elé és minden hétvégén újabb résszel jelentkezni, de havonta próbálok mindig egy kellő hosszúságú és tartalmas fejezettel érkezni! Még egyszer ki szeretném fejezni a hálám, köszönöm szépen! Legyen további kellemes őszi szünetetek!

Skyler

1 megjegyzés:

  1. Már 52 ;) Természetesen megértjük, hogy nem érsz rá :) Átérzem a helyzeted, én is ebben a cipőben járok most. Gratulálok, és ne kapkodd el a következő részt :) Türelmesen megvárjuk :)
    Puszi <3

    VálaszTörlés